Kedves varázslónk nagy örömmel sétált az úton. Tudta, hogy nemsokára odaér Artúrhoz, és ha elég ügyes, végre hazamehet. Útközben ismételgette az eddig tanultakat, így amikor odaért a kapuhoz, nyugodtan és tele bátorsággal kopogott be rajta. - Guten Tag, Artúr! – köszönt illendően a varázsló. - Guten Tag! Wie heisst du? – kérdezte az őr. - Ich heisse Wunderzucker. - Und wie alt bist du, Wunderzucker? - Ich bin 100 Jahre alt. - Jól van, kedves Wunderzucker – mondta most már mosolyogva Artúr,– gyere, ülj ide a padra, és mondd el nekem valamelyik mondókát, amit tanultál az úton! Ha jól tudom, az egyik az égitestekkel: nappal, holddal, csillagokkal van kapcsolatban. A másikhoz a kezed, illetve az ujjaid kellenek. - Igen. - Melyiket szeretnéd elmondani? - Már mondom is. - Nagyon jó. Nagyon ügyes vagy! Vannak nekem képeim itt ebben a dobozban. Húzzunk pár darabot, és mondjuk el, melyik mi németül.

- Már csak egy feladat van hátra Wunderzucker. Vedd elő a családfádat, és mondd el nekem, hogy ki kicsoda rajta . - Kedves varázsló, minden feladatot teljesítettél. Számoljuk meg együtt, hány cukrod van! Az összegyűjtött cukrokat számoljátok meg közösen, tízig számolta Wunderzucker - Nagyon jó, Te nagyon ügyes vagy! Gyere velem! Íme a Wunderwald kapuja. Vedd elő a kulcsot, amit az úton kaptál! Ide kell tenni. és íme a Wunderwald! Auf wiedersehen, Wunderzucker! - Auf Wiedersehen, Artúr! Így kedves varázslónk végre visszaért szeretett erdejébe, Veled együtt nagyon jól érezte magát, sokat tanult, okosodott, és végre hazatalált.